Napló
Mikor a fénytől búcsúzott a nap,
S a csillagtól az éjszaka,
Akkor váltunk el egymástól szótlanul,
Sötét, csendes hajnalban.
Mikor az éj a nappaltól vált el,
S láttam elpusztulni a hegyet, folyót, a tengert,
Téged láttalak mindenben
Úgy, mint végben,
Úgy, mint kezdetben.
Akkor a hegy alá álltam.
Megtartottam.
A folyók, tengerek medreit újra kivájattam.
A fákat úgy ültettem, ahogyan szeretted.
A füvet úgy vetettem, ahogyan te tetted.
Állatok gyermekeit szárnyaim alá tereltem,
Átvészeltek ott őszt és telet.
Ne félj, nem éheztek.
Húsomból ehettek.
Mikor szemem fölé felhők gyülekeztek,
S lelkem súlya alatt testem roskadozni kezdett,
Vártam még egy kicsit: a Világ hadd épüljön fel.
Vártam még csókodra, de az nem érkezett el.
Elengedtem hát az élet tartó kezét,
Általadtam néked a Világ védelmét.
Tartsd kezedben léted,
Mindeneknek létét,
Az összes kedves virágnak haldokló reményét.
2006.02.10.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT