A Színházat
Kibaszott jó ez a kurva élet
Túl nagy a tét, kicsi a méret
Jó hosszú ez, csak nem elég széles
Pedig minden szó éppen elég éles
Hogy bevájja magát a bőrömbe
És minden egyes sejtembe
Menjünk innen, másszunk be egy üres bőröndbe
Bár lehet, hogy ott penészedünk meg.
Nyomomban jársz, ember,
Ne lépj a szakállamra,
Te elesel, nekem fáj,
Ne kövess, ne szánj, te merő szánalom,
Sorsom úgy, mint csalánfészket, vállalom.
Szar ez, végülis úgy, ahogy van
Maró sav minden döntés,
Égető parázs minden lépés,
S a Halálba vezet,
Abba a Szentbe,
S én mégis milyen szépre festem az arcom.
Vas-álarc, segít megvívni minden harcom.
S még mosolyogni is tud.
Néha olyan szépen.
Ez az, látod, éppen
Ez mit már egyikünk sem visel tovább
Nem engedünk alább tovább
Oly’ sokáig tettük már.
Szart ettünk,
S néztük kívülről
A Színházat.
2008. 11. 12.
|