Intenzív
Az üresség, mint örvénylő mélység,
Taszigált vissza a Valóság karjai közé
Kinek karmai mohón fúródtak húsomba,
S ölelt, csak ölelt, mint anya
A rég nem látott gyermekét.
Megszűnt a világ fájdalmait enyhítő
Álom, és torkomból lüktető vér tört fel –
Kiáltottam volna, de ugyan kinek
Kemény hideg valóság árasztotta el mindenem
Minden olyan intenzív és meghazudtolhatatlan.
A cipőkopogás, az autók zaja,
Ki nem mondott mondatok mind visszhangoznak
Fejemben, mint a fejszecsapások
És egyszerűen értem,
Értem, hogy a halál az élet része
És hiába takarom be puha tévhitekkel,
Fiatal arca mindig rám mosolyog és olyan,
Olyan valóságos.
2012.02.21.
|