Sztavrogin

Asszonyokból tépett lélekdarabokból
Álló trónusodhoz jöttem.
Egyre hatalmasabb vagy,
Ezer lábbal tornyosulsz fölöttem.

Ismerős fél arcok,
Levegőben csüngő, befejezetlen harcok
Csüngnek lelkeden
S te azt hiszed, ettől leszel boldog!

Hát csak én érzem,
Én, bolond, hogy milyen csúf vagy?
Szemedben már az Ördög fénytelen lángja lobban
S nem az angyali tisztaság, amit szerettem.

Miért?
Ki bántott?
Tán te magad?
Hogy milyen undokul makacs vagy!

Annyiszor kértelek,
Annyiszor féltelek...
Kértem, hogy érts meg engem!
Bölcsebbnek kéne lennem.
Pedig még olyan fiatal vagyok.

Létezel te egyáltalán?
Te, ifju angyali Ördög-herceg,
Néha már olyan, mintha nem lennél.
S néha még azt hiszem,
Hogy szeretlek.

Meghódítanád egyetlen barátod
Hogy magasabbról láthasd a világot...?
Te... látom már. Hát nem elegek neked a nők?
Vagy csak egyszerűen mindegy?

Nem lenne baj...
Csak ne félnék úgy tőled.
Vagy ne szeretnélek.

(S szótlanul várom, hogy nyújtsd a kezed
És felsegíts engem, mint királynődet.)

2007.08.22. Balatonszárszó