Fáj

Fáj, fáj, fáj,

S mégse jön ki

Ölnék én

Embert, magamfélét.

De ki merne manapság ölni.

Falak, falak, falak mindenütt

Gátak, kövek, sehol semmi trükk

Be vagyunk ide zárva,

S mint kopasznyakú csirkék a bazárba,

Menetelünk szó nélkül a biztos halálba.

Élet ez, kérem?

Ez volna az?

Ez, mit e lüktető dallamú szó,

Az, a nagybetűs, kifejez?

Ha ez, hát mért nem halunk meg mindjárt?

Hosszú betegség, gyorsítjuk a lefolyását.

Fáj, fáj, s azért nyögök

Itt vannak szívemen e nyamvadt rögök

S én már csak sírok,

Sírok és röhögök

Mint halálra vágyó,

Ki tudja: itt mégis minden örök

Mert kit az anyaméh kilökött

Kilöki azt a világ is,

Akárhány darabra is törött.

Nem düh ez, csak kétségbeesés

Hogy kitöltsem az időt,

Ezt az apró darabokra szedést,

Mit a percek adnak,

S mint a varjak,

Szemünk tépik ki legutoljára,

Hisz az a legízletesebb.

2008. október 9.