Most muszáj?

A nylonba csomagolt pelenkákat még megszokhatnám
de a hiányodat sosem sikerült.
Minthacsak a sötét éjben keresnélek néha elveszetten
S Te csak nevetve figyelsz, mennyire nem értem én még
a te dolgod.Meg se szólalsz, néha én is elhallgatok már
Néma percek következnek,
csöndben ülések,
Most már az akarat is elmúlik,
nem bánnám ma már, ha indulnánk
Vagy Te, vagy én.

Ha megvágnánk magunkat, szerinted különböző színű volna a vér,
Ami ereinkben folyik?
A tied talán átlátszó, minta a víz, vagy a nyál
Talán az emészt el téged napról napra,
percről percre csak fogysz, észre sem veszem,
de érzem és tudom
De nem csak a te álmaidat látogatják a holtak.

Állandóan foltokat találok a ruháidon.
Mi folyik belőled? A lélek? Cseppenként
egy-egy gondolat, egy érzés, az élmények.
Arra sem emlékszel már, hogy hívták a szeretőid.
Ők is elpárolognak lassan,
veled együtt.

Jobb ez így persze, hogy lassan,
észrevétlen tűnsz el
Belőlünk éles fájdalommal húz ki téged az élet,
éveken keresztül
S türelemmel várja, hogy elfolyjon a vérünk,
hogy végül erőtlen elfogadással tűrjük
végső eltűnésed.

Mikor már semmi sem marad belőled, csak nekünk
egypár elenyészett emlék, és
a testvéreid könnyes szemei.

Mert belőlük élve szakadsz ki, nem pedig
holtan, ahogy belőlünk, ők nem látták
a szemedet úgy elhalványulni,
bepárásodni az ablakod.
Nem tudom, hogy mi a fájóbb.
De már nem is érdekel.

2010 március