Hajnalban, ködös, hideg reggelen
Azt kérted, hadd menj el.
Én elengedtelek.

Vártalak téged felöltözetlen.
Hideg, rideg, ködös teleken.

Télen érkeztél, télen búcsúztál.
És hogyha kérted, szabad utat kaptál.

Ha fáztál, odaadtam neked kabátom egészét,
Szívemnek, lelkemnek, csókomnak melegét.

Ha féltél, mindig szavammal bíztattalak.
Mikor bajba jutottál, testemmel állítottam eléd védőfalat.

Mégis, télen újra mentél,
De vissza már sose érkeztél.

Vártalak én hóban, télben,
hideg hajnalban és vészben.
Vártalak vidám, üde, kedves tavaszban, nyárban,
Zord őszben.
S mindig ünneplőben.

Végül cipőm, drága ruhám elkopott,
Szememben a csillogó fény egyre csak halványodott.

Elmentél, s hogy elmentél,
Nekem sebet nem okozott.
Halálom kedves reggelén már
Emléked is elhagyott.