Gyomorgörcsből fakadó vers

s nem tudom, hogy érdekel e

engem már semmi más

bár úgy érzem semmi más már

elég nagy kihívás

zöldek a gondolatok s gyökerük már rohad

lassú halál ez, mi élni noszogat

nincs hajnal, nincs éj, mi kikezdhetné lelkemet

gyönyörű penészvirág tölti be most helyedet

testemet a látszat gondoskodó karja tartja

míg a tettetést könnyem le nem marja

élek e tökéletes tökéletlenségben

mi világomat széppé teszi

attól hull a vérem

elpazarolt mosolyom a mindennapi bérem

unalmas már ez a direkt szemérem

de nincs izgalom, ha felfedsz mindent előttem

mutassa meg valaki, hogy mi lett belőlem

nem tudom, hol voltam és hova kerültem

nem látok már se szégyent,

se rejteni valót

nem látok mást, csak a meztelen valót

síkos teste nyakam köré fonódik

az elfogadás segít, mikor minden bomlódik

a világ egy nagy tehén

s a baktériumok

szabják meg hogy mik a

kritériumok

tartom a két kezem, s bármit adtok nekem,

az üvegszilánkot is boldogan lenyelem

s remélem hogy egyszer

beton lesz a fejem

2011. 09. 08.